Szeretet tojás

Reggel, amikor felébredek, van néhány áldott percem. Remélem, neked is van. Ezek a percek készítenek fel az egész napra. Azon szerencsések közé tartozom, akiket nem csörgő óra ébreszt, és a telefonom is csak akkor van kézügyben, ha legkisebb lányom buliban van (ez a mi kettőnk játéka, hogy hív, ha szüksége van rám, vagy küld egy sms-t, ha elindult hazafelé. Nem szokott hívni, és az sms-re se mindig ébredek fel.)

De vissza az áldott percekre! Igyekszem nem kinyitni rögtön a szemem, valahol ott maradni egy ideig az ébrenlét és alvás határán, lassan visszatérni a mostba. Még nem gondolok a feladataimra, még nem engedem rám zuhogni a cselekvést.

Jó reggelt kívánok magamnak és a világnak. Végig gondolom önmagam, és engedem, hogy bejárjon a szeretet, és azt kívánom, hogy másnak is ezt tudjam adni egész nap. Azután kinyitom a szemem.

Rendszerint a hibiszkuszaimra nézek, hogy kaptam-e ma tőlük ajándékot: kinyílott-e ma nekem egy gyönyörűség. A hibiszkuszaimtól sokat tanulok a mostról. Napokig készülődik a bimbó, és aztán átváltozik tenyérnyi, élettel teli csupaszépség virággá. Tökéletes és teljes. Olyan, mintha örökké így maradna. Nem aprózza el, ontja magából a szépséget és energiát. Pedig csak egy napig ilyen. Huszonnégy órája van…de, az tökéletes. Nem aggódik, nem fél, mindent belead a neki szánt időbe.

Az áldott percekhez tartozik ”a jó reggelt” kávé, az én párommal együtt, az ágyban. Ilyenkor nem szoktunk, és nem is szeretek beszélni. Még nem akarok a mában lenni, inkább csak a mostban.

Földig érő terasz ablakunkon túl már zajlik az élet. A diófa ágaira akasztott csemegéken reggeliznek a madarak. Nézem, ahogy szorgalmasan eszegetnek, elröppennek, visszajönnek, soha nem civakodnak. Néha elhessenti őket a szajkó, aki szintén minket tisztel meg reggelente. Méltósággal csipeget. Megcsodálom tollainak kékjét. Váratlanul tovább áll, a kismadarak pedig visszaröppennek.

És ahogy fogy a kávém, és benne vagyok ebben a közös reggeliben a madarakkal, egyszer csak azt érzem, hogy megteltem energiával. Jöhet a nap, jöhet a bal-agyféltekés életem.

Kezdődik a napom.

Szükségem van erre a kényeztetésre. Szükségem van erre a néhány percre, ami nem több negyed óra-húsz perc, és mégis életet ad. Benne vagyok abban a szeretet-tojásban, ami neked is van, amit az Úristen adott, amikor megfogantunk anyánk méhében, és aminek a folytatását is megadta, igaz más formában, miután kilökődtünk ebbe a furcsa világba. De ezt a búvóhelyet meg kell találni kinek-kinek.

Van, hogy nem csinálom jól az életem, és gonosz démonok ülnek a vállamra, elveszik a fényt. Nem találom az ösvényt a szeretet-tojáshoz.

Ilyenkor kiszáradok, sivatag leszek. És nem jó élni. Ez annyira rossz, hogy amikor végre rémülten leseprem vállamról a sötétséget (ami leggyakrabban az önsajnálat nálam), úgy érzem magam, mint vándor, aki rettenetesen megszomjazott. Öntenem kell magamba a fényt és a szeretetet.

Régebben sok ilyen szikkadt reggelem, sőt napom volt. Ma már ritkán van ilyen, szerencsére.

Mert állandó bejelentett lakásom van a szeretet tojásban.